Ramblog

Hetek teltek el azóta, hogy a szomszéd bácsi, egy emelettel alább, végső búcsút intett és távozott. Az autója, egy kis piros szutyok, ami örök bosszúság volt számomra, mert mindig a lehető legbalfaszabbul parkolt vele, azóta mozdulatlanul áll ott, ahová utoljára beállt vele. Az esők le-lemossák róla a rétegződő port, de már most is látszik, hogy nem ért hozzá senki hetek óta. És minden reggel, meg délután eszembe jut a bácsi, aki nagyon nehezen mozgott, és azért parkolt balfaszul, mert alig tudott kiszállni a kocsijából, amitől mindig lelkiismeretfurdalásom lesz, hogy én meg lebalfaszoztam. Pedig életében utoljára egészen ügyesen beállt, a járdaszigetig pont három autó fér el mellé. Kíváncsi vagyok, meddig fog ott állni a kis piros szutyok, aminek piaci értéke valószínűleg nem éri el még az elszállíttatás költségeit sem - ha esetleg tele van a tank, akkor az még értékálló valamelyest, de ezt meg nem hiszem.